Sürgősségi művek

A történelem, amelyből győztesen kijönni azt jelenti, túléltem

Anno, amikor beléptünk az egészségügy forgatagába, akkor mindannyian sikerekre vágytunk. Megmentett vagy világra segített életekre, felépülő és boldog mosollyal távozó, integető betegekre. Mi nem ezt akartuk, nagyon nem ezt. De ezt dobta a gép, ezzel kell most leszámolnunk. 

A közelmúlt még mindig olyan közel van sokunk számára, hogy elég csak becsukni a szemünket, vagy beszélni róla, hogy aztán klasszikus emlékbetörésekkel visszatérjenek a borzalmas pillanatok, a nevek, az arcok, amelyek örökre velünk maradnak. 

A korábban szép álmokat szövő, szakmai sikert váró, mára már egyre inkább megfogyatkozó szakdolgozók és orvosok egy világjárvány közepén… Még most sem tudom felfogni, pedig másfél éve benne vagyunk nyakig. Fáradtan, lelkileg és fizikailag kimerülve állunk bele a következő akárhány ütközetbe, és már nem érdekel semmi, csak a víz felett tartott fej és a valódi vége, amikor mindez már csak történelem lesz csupán. 

A történelem, amelyből győztesen kijönni azt jelenti, túléltem.  

Három járvány van jelenleg 

Az egyiket otthonról követik azok, akik épp annyit vesztettek, mint bárki más a világon. A másikat azok érzik igazán, akik átestek a fertőzésen, de még élnek, vagy veszteséggel számolva máig gyertyát égetnek és még most sem hiszik el, hogy mindez velük történt meg. A harmadikat meg mi látjuk úgy, ahogy azt senki nem akarja látni. Ebben a kollektív fájdalomban élünk hónapok óta, és csak remélni tudjuk, hogy lassan beszédül a maga medrébe ez az influenzaszerű nyomorult kórság, és mi csak úgy emlegetjük, mint manapság az influenzát (ami szintén nem kellemes, de mégis komolyabb esélyekkel számolhat az ember ellene.)  

Nehéz a szőnyeg alá seperni ezt a másfél évet. Beszéljünk róla! Fájdalmas emlékekről, családból kiszakított betegekről, sokszor súlyos állapotú emberekről, akiknek gyógyulását reméltük, s bár kezüket fogtuk ebben az őrült rengetegben, az arcukat már felidézni nem mindig tudjuk másnap, de a nevükre emlékszünk. A családról, amely vagy stabilan áll, vagy megingott, nem bírta és eltűnt a sehová. Az újjáépülésről és a hogyan továbbról beszélhetünk szakemberekkel, egymás közt.  

Borzalmasan nehéz téma, az önismeret, beismerni, hogy nem vagy ok, talán még ennél is nehezebb. 

 

Add tovább kérlek!  

Ha tüneteid vannak, kérlek NE menj közösségbe! 

NE szállj fel a buszra  

NE menj be a közértbe 

NE állj sorba sehol 

NE keress szép pillanatokat egy étteremben 

NE járj meccsre, se templomba 

NE mondd, hogy ez semmiség 

Mert az, ami neked egy hét kellemetlenség 

Az másnak fájdalmas veszteség 

Ancsa, sürgősségi triázs 

 Kiemelt kép: Móricz – Sabján Simon

Facebook Comments