Lassan két év telt el úgy az életünkből, hogy szinte csak a múlását érzékeltük, az eseményeket meg tulajdonképpen csak súrolgattuk, mert megélni nem nagyon volt időnk. Testi tüneteim vannak Az elrejtett problémák és a szorongás nem tudott csak úgy eltűnni. Egyre rosszabbul aludtam, egyre nehezebben koncentráltam a feladataimra és egyre nagyobb ellenállást tanúsítottam ezen tünetek összességére még akkor is, amikor a semmiből törtek rám pánikrohamok, holott azelőtt soha nem volt hasonló problémám. Próbáltam érdeklődni kollégáktól más kórházakból és mindenki egybehangzóan leírta: “testi tüneteim vannak, néha pánikrohamom van, soha nem lesz vége” Mi ez, ha nem baj, vagy a bajnak a lehetséges előjele?! Mi történt velünk? Próbáltam magyarázatot találni a helyzetre…

A Retropajzs Egyesület a HIV-vel élőkért sajtóközleménye a 2021. december 1-i AIDS világnapja alkalmából   Budapest, 2021. november 24. – A közelgő december 1-i AIDS világnap alkalmából Magyarországon is megemlékezünk mind a 37,7 millió HIV-vel élőről, mind az AIDS-betegségben ez idáig elhunyt mintegy 36 millió áldozatról. Ugyan idén van a HIV/AIDS megjelenésének 40. évfordulója, Magyarországon azonban még ma is kizárólag a naprakész ismeretek hiányából fakadó előítéletek mentén esik szó erről, és az egyre növekvő számú, a társadalom legkülönbözőbb szegmenseiből kikerülő HIV-vel élők csoportjáról. Az érintettek évtizedek óta titkolózásra kényszerülnek, megbélyegződnek, elveszíthetik az állásukat, szociálisan kirekesztetté válhatnak, és a „HIV-vel élő”-státuszt megsínyli a családi, baráti és párkapcsolatuk. Ma már azonban minden…

Félve írom le a következő sorokat, mert tudom, hogy ahány ember, annyi verzió van az adott helyzetre, de mégis megpróbálom. 2004-ben, amikor az indonéziai Szumátra ÉNy-i partját elérte a cunami, akkor az óceán kilépése előtt az erdei vadak és háztáji állatok megindultak a hegyek felé. Egyszerűen a hegyek irányába menekültek, mert tudták, ott lesznek biztonságban. Az őslakosok, egyszerű, földművelésből élő emberek az állatok után mentek, mert tudják, hogy az állatok menekülő útvonalát kell követniük. Ők azok az emberek, akik 2004-ben sokat vesztettek, de túlélték a katasztrófát. A turisták egyszerűen bezárkóztak, vagy a part irányába mentek. Rengetegen meghaltak, mert rosszul döntöttek. Nem volt idejük tájékozódni.       Mindez az aktuális…

Sok mindent tudunk már a több mint másfél éve velünk élő koronavírusról, de feltehetőleg legalább ugyanennyit még nem, és az ezzel kapcsolatos ismeretek is folyamatosan változnak, fejlődnek. Annyi már nagyon hamar biztosnak látszott, hogy a COVID-fertőzés többek között a krónikus betegséggel élők számára is fokozott kockázatot hordoz. Az Intima.hu női egészség portál Prof. Dr. Torzsa Péter családorvost (Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék) és Dr. Mühl Dorottya klinikai orvost (Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika) kérdezte arról, hogy krónikus betegként mit kell tudni a fertőzés megelőzéséről és kezeléséről.   Az új típusú koronavírusról (COVID, SARS-CoV2) jelenleg rendelkezésünkre álló információk közül az egyik legbiztosabb, hogy a fertőzés az időskorúak mellett elsősorban a krónikus…

Minden kórtörténet mögött rejtőzik egy érző ember Nagyon sokszor fordul elő, hogy beteg minket hibáztat, mert várakozni kell, mert lassú a rendszer, mert túl hosszú a várakozás az egy két hónap múlva időpontra, mert kibírhatatlan a fájdalom, amely újra és újra előveszi időközönként, mert aggódik magáért és mert fél.  Mi pedig a beteget szidjuk, aki képes bezuhanni éjjel 2 órakor egy panasszal, amely a szakma szabályai szerint nem igényel sürgősségi ellátást. Két frontvonal feszül egymásnak úgy, hogy közben elvész egy fontos érték, amely nem más, mint az emberi érzés, ami tulajdonképpen az egyetlen egy dolog, amelyet figyelembe kellene venni. A pult mindkét oldalán… Egy történetet hoztam, egy különleges fiktív esetet,…

2021.09.17 20:00 Itthon vagyok és az íróasztalomon próbálok rendet rakni. Az esti programomat lemondtam, mert időre volt szükségem. „De hiszen szabin voltál eddig, volt egy csomó időd” – jött reakció csípőből, de a telefonon éktelenkedő piros gombbal megszakítottam a beszélgetést. Nem tudom, hogy mondjam el, hogy legyek érthető, hogy az, ami átment rajtunk, rajtam az elmúlt egy évben, az 2 hét alatt feldolgozhatatlan. Ahogy turkáltam a gépben és kerestem a holnapi előadásra előkészített jegyzeteimet, megtaláltam a tavaszi feljegyzésemet. A betűk folyamatos tempóban gyorsulva peregnek előttem akár egy film, amelynek mellékszereplője voltam, a történet, amit átéltem, amit újra és újra átélek. Még most is megvisel, még most is képes fogást találni…

A hír, a téma megírása egy pénzkereseti lehetőség, amelynek sokszor szinte semmi köze nincs a valósághoz és a szakmaszeretethez.  Valamikor nagyon régen, amikor még suttyó kiskölyök voltam, a nagyapám és a nagymamám mesélt az újságok valós értékéről. Megtudtam tőlük, hogy az újság az mindenkié, és azt is, hogy az újságíró a nép füle, szeme és hangja. Persze, mint sok minden máshoz, így az újságíráshoz sem értek úgy igazán, ahogy majd egyszer érteni szeretnék, mert ugye ez is a tanult szakmám része. Így aktuálisan csak elképzeléseim vannak, amelyek egy letűnőben lévő csodálatos szakma aktuális posványába kényszerít belelátni. Akiket ma újságírónak neveznek, azok közül sokan szinte egészen biztosan nem lennének képesek megfelelni a letűnt…

Anno, amikor beléptünk az egészségügy forgatagába, akkor mindannyian sikerekre vágytunk. Megmentett vagy világra segített életekre, felépülő és boldog mosollyal távozó, integető betegekre. Mi nem ezt akartuk, nagyon nem ezt. De ezt dobta a gép, ezzel kell most leszámolnunk.  A közelmúlt még mindig olyan közel van sokunk számára, hogy elég csak becsukni a szemünket, vagy beszélni róla, hogy aztán klasszikus emlékbetörésekkel visszatérjenek a borzalmas pillanatok, a nevek, az arcok, amelyek örökre velünk maradnak.  A korábban szép álmokat szövő, szakmai sikert váró, mára már egyre inkább megfogyatkozó szakdolgozók és orvosok egy világjárvány közepén… Még most sem tudom felfogni, pedig másfél éve benne vagyunk nyakig. Fáradtan, lelkileg és fizikailag kimerülve állunk bele a…