-
Megdöbbentő és fájdalmas a felismerés, hogy mennyit ártott nekünk ez a járvány
Mindenki fejében született forgatókönyv tavasszal arról, hogy milyen lesz majd akkor, amikor … Ancsa vagyok, sürgősségi triage. Már nem félek, mert már nem tudok félni. Önbizalommal fűtve várom a találkozást, hogy leszámolhassak a vírussal és a démonjaimmal, amelyek bennem cirkálnak március óta. A COVID-19 egy ostoba vírus, ami egyszerűen csak terjedni akar. Nem fog engedélyt és beleegyezést kérni senkitől. Sőt, még politikai állásfoglalása sem lesz. Nem tesz fel kérdéseket, nem vár válaszokat, nem kommunikál. Sokan át fognak esni a fertőzésen. Sokan szinte észre sem fogják venni magukon a tüneteket, de pár hét múlva a könnyű tünetesek által szétterített vírus elkezdhet rombolni. Van egy rossz hírem: már ezt sem biztos, hogy…
-
SE KARANTÉN, SE TESZT, SE PÁNIK
A betegnek, aki mosollyal nyugtázta, hogy már jobban van. Fájó szívvel mentem ki az ajtón: tudtam, hogy nincs jól, hogy gépre kell tenni. Összeszorult a szívem, mert csak remélni tudtam, hogy felépülhet. Amikor felpattintottam a képernyőt, egy e-mail ugrott fel elém: „COVID pozitív dolgozó…” ‒ ez volt az első, amit olvastam. Meghűlt bennem a vér. Úristen, ne már… Kapkodva szedtem a sorokat, és kerestem az időpontot, hogy mely naptól keresik a kontaktokat. Végül megtaláltam, és a fájlok közül kinyitottam a beosztásomat. ‒ Úristen, megúsztam! ‒ kiáltotta a lelkem. Se karantén, se teszt, se pánik. Minden nap volt az elmúlt pár hétben COVID-beteg a rendszerben, de eddig egyik sem produkált súlyos…
-
2020.03.25 – Az első két hét, ami teljesen elvette az időérzékemet (Egy triage naplója)
Két hete, 2020.03.11-én, helyi idő szerint 22 órakor a WHO hivatalosan is pandémiának minősítette a járványt. Akkor nem tudtam, hogy mi vár rám. Néztem az Olaszországban zajló eseményeket és döbbenten olvastam a naponta frissülő mutatókat. Szinte naponta 400 körül járt a veszteségmutató és több ezren váltak beteggé. Tudtam, hogy nem úszhatjuk meg. Éreztem. Azóta eltelt két hét és a barátaim, kollégáim, akikkel együtt lapátolok naponta az Uzsokiban, 3 nap múlva felszabadulnak a karantén bezártsága alól. Sok minden megváltozott a kórházban azóta, így ők egy teljesen új helyzetbe fognak csöppenni. Az SBO kapott egy pretriage (elsődleges szűrő állomás, ahol a koronavírus tüneteivel rendelkező betegeket kiemelik) sátrat, lett 3 kijelölt COVID…
-
2020.03.24 – Találkozás az ördöggel
Az ember akkor kezdi el a számára természetes dolgokat hiányolni és létszükségesnek tartani, amikor azok egy pillanat alatt eltűnnek az életéből. Ezzel szembesültem én is. A szeparáció miatti szorongás és deprimáló hangulat kerített hatalmába. Minden, ami problémát jelentett az elmúlt időszakban, mostanra eltörpült teljesen. Hiányzik a fizikai kapcsolat a szeretteimmel. Még csak két hete tart ez az idegtépő állapot, de már most érzem a káros hatását. Mindenkivel megszakítottam a fizikai kapcsolatot. A munkahelyem és az otthonom közt cirkálok, illetve néha leugrok kajáért a helyi Tesco-ba és ennyi, nem több. Csak a kollégáimmal érintkezek, találkozok. Most Ők lettek a családom. Reggel, ahogy eddig minden nap, felhívtam a szüleimet, amikor befelé…
-
2020.03.19 – Amikor a kórház nem csak poénból lesz a második otthonod
Végre sikerült 8 óra alvást összehozni. Nagyon szükségem volt már rá. Kibotorkáltam a konyhába és a hűtő ajtaján megpillantottam egy feliratot: “Ez a te napod! Ma van a Richter Anna Díj díjátadó gálája.” Alatta a tennivalók: 9-re fodrász, 11-re kozmetikus és körmös. 15-kor érkezés a helyszínre. Néztem az előttem hanyagul himbálózó listát és kicsit elszomorodtam. Életem egyik meghatározó napja lehetett volna a tegnapi nap. Helyette egy meghatározó hónapot vagy kettőt, rossz esetben hármat kapok a sorstól. Napokon belül változott meg minden. A tegnapok évnyi távolságba sodródnak minden megtörtént részlettel együtt, és nincs más csak a jelen meg közeli (mindjárt) jövő. A 12 óra projekt most a szívem egyik csücskében ül és…
